Three • Tryst and She

Sziasztok!

Oké, most jelezze, akinek már elge lenne belőlem! (Csak okosan, be tudok sértődni, ha kell...:D) Köszönöm szépen az előző fejezetre érkezett kommentet Barbarától, valamint, az egy darab 'Tetszik'-et. Nem fogok nyavalyogni az arányok miatt, abból a korból már kinőttem... Viszont, holnaputántól nekem is a suliban kell majd ücsörögnöm 5, 6 tanórán keresztül, valamit tanulnom is kéne. Mivel anya, már elkezdett zaklatni.. A részek minden  pénteken fognak érkezni, de ha van esetleg egy kis szabadidőm  akkor hét közben is érkezhet, de attól függetlenül, hogy ez megtörténik, vagy sem, pénteken mindenképpen hozok részt.Addig is,

Jó olvasást!

Darcy, xx

•

- Na, és mi jót csináltatok, amíg nem voltunk itt? - vonta fel fél szemöldökét vigyorogva Edward, mire neki dobtam egy kis párnát. Tudom, hogy amikor így néz, akkor nem éppen tiszta a fantáziája. Szegény gyereknek úgy látszik, csak A körül forog a világ mostanság. Pedig amúgy egy nagyon helyes, és aranyos srác, és minden csaj örülne, ha a barátnője lehetne, de most éli azt a korát, amiben szerinte csak Ő maga számít, és nem a lányok. Mégis, nem telik el úgy el egy hét, hogy ne legyen egy új szerzeménye. Ami - tekintettel arra, hogy volt idő, hogy egy kedves ismerősömmel is így játszadozott - nem éppen a legjobb tulajdonsága. Amúgy, ez a kedves ismerősöm ma át néz hozzám, hisz' végre újra itt van Londonban, aminek én hihetetlenül örülök, mert azért még se tudok megbeszélni mindent ezzel az 5 lükével, muszáj, hogy néha velem egykorú lányokkal is társalogjak, és Ő erre a legalkalmasabb. Bár anno' Edward nagyon megbántotta, tudtommal már sikerült kihevernie, és most már -állítása szerint- boldog is. Ezt persze mindig jó hallani, ha az ember barátnőjéről van szó, nemde? 

- Hé! Ne dobálózz párnával! - dobta vissza hirtelen a párnát drága barátom, mire fel szemöldökömet felvonna, kérdőn néztem rá. Szerintem ezt most Ő maga sem gondolta komolyan. - Tudod, hogy szeretlek, de mit csináltatok? - vigyorgott mint a tejbe tök, mire én sóhajtva szegtem hátra a fejem, és a plafont kezdtem bámulni. Amolyan, 'hova kerültem?' stílusban. Ezzel mindig is az agyára mentem, szóval miért is ne? Idegesítsük egy picit Edward-ot. Vagy ha így jobban tetszik, Mick-et.

- Nyugodj le, Edward. Csak beszélgettünk, mint mindig. Most úgy sem tennék semmi olyat, mint amire te gondolsz... - hallottam Nate hangján, hogy mindezt vigyorogva közölte göndör hajú barátunkkal, és valószínűleg nem csak nekem tett be az 'most' szócska, mivel Alex abba hagyta a répa rágcsálást. Hitetlenkedve meredtem immáron Nate-re és vártam, hogy ezt most pontosan hogyan is értsem, és hogy ő hogyan értette. 

- Na, ne nézzetek már így rám! Amúgy sem tennék semmi olyat, és nem csak most, hanem soha. De most annál inkább nem tenném meg, mivel este randim lesz. - közölte még mindig vigyorogva, én pedig majdnem leestem a kanapéról. Randija lesz? Nem tudom, de nem emlékszem, hogy ezt említette volna, pedig eddig elszokta mesélni, ha randizni megy. Most pedig. Ha Edward nem teszi fel ezt a hülye, és abszurd kérdést - mert ugye az, legalábbis azt hiszem... - akkor talán meg se tudom. Randi. Randija lesz. Oké, most mi a franc bajom van?!

- Ouw...és esetleg azt is elárulod, hogy ki a szerencsés lány? - kérdezte tőle immáron Nick, aki idő közben befejezte a késői ebédjét. Igazából már nekem is a nyelvem hegyén volt a kérdés, de egyszerűen nem bírtam megszólalni. Mintha valahova beszorult volna a hangom, és nem tudna kiszabadulni. Borzalmas érzés kerített hatalmába, de egyszerűen magam sem tudtam, hogy mi az. Nem éreztem még ilyet, és kicsit magamat is megijesztettem vele...

- Rachel-nek hívják, és már pár hete találkozgatunk, és azt tervezem, hogy hamarosan nektek is bemutatom. Vagyis, először csak Lena-nak, mert Ti - mutatott a fiúkra - biztos, hogy elijesztenétek. Mit szólsz Lena? - fordultam felém kérdőn, mire én - fogalmam sincs, hogy hogyan de erőltettem egy mosolyt az arcomra - majd szólásra nyitottam a számat, és csak reméltem, hogy meg tudok majd szólalni.

- Alig várom, hogy megismerhessem...  - nyögtem ki végül, bár szerintem a hülye is látta rajtam, hogy semmi kedvem megismerni ezt a bizonyos Rachel-t. Egyáltalán, semmi... De most komolyan. Mi bajom van? Pszichológushoz kéne járnom, mert már nekem fáj a viselkedésem.

- Csinálok, popcorn-t a filmhez, oké? - álltam fel, és mosolyogva néztem a srácokra, majd miután láttam felcsillanni Nick szemeit, kuncogva indultam a konyhába. Hogy bír ez a gyerek ennyit enni? Mégis, a testén egyáltalán nem látszik meg az a kaja mennyiség, amennyit naponta magába többé. Bezzeg, ha én ennék ennyit... Ráadásul fél úton a konyha felé, amikor ismételten csengettek. Félve fordultam hátra a srácokhoz.

Mondjátok, hogy most nem rendeltetek semmit. - szinte már könyörögtem nekik a nemleges válaszért, de amikor láttam, hogy ők is meglepődtek, azonnal tudtam, hogy itt és most bizony engem keresnek. Vagy Nate megadta annak a tyúknak a címemet, és felhívta, hogy jöjjön ide, amíg nem figyelünk. Bár, ez eléggé abszurd elgondolás, ugye? Sóhajtva indultam el a bejárati ajtóhoz, és amikor kinyitottam nem kis meglepetés ért. Mosolyogva borultam a nyakába.

• Edward •

Igazából nekünk tényleg semmi közünk sincs ahhoz, hogy ki áll az ajtó mögött. Igaz ugyan, hogy kissé elszaladt velünk a múltkor a ló, de azért most fényes nappal van! Erre még mi se lennénk képesek. Vagyis... Nem! Nem lennénk képesek rá. Ráadásul a múltkori eset óta - én személy szerint- kicsit félek Lena-tól. Néha ijesztő tud lenni. Nevetés csendült fel az ajtó irányából, amire mindannyian felkaptuk a fejünket. Annyira ismerős volt nekem. Tudom, hogy Lena is oda kint van, és bizonyára Ő is majdnem, megszakad a röhögéstől, de nekem a másik lányé is annyira ismerős volt. Először nem is igazán sikerült rá jönnöm, hogy mégis honnan. Volt egy sejtésem, hiszen Ő valami hihetetlenül aranyosan nevetett, és ez annyira hasonlít rá. Mégis más. Mintha már nem egy kislány, hanem egy igazi nő nevetne. Azóta, hogy Ő elment 4 év telt el. Igazából az óta vagyok ilyen. Mindenki azt hiszi, hogy én Vele is csak szórakoztam. A legrosszabb, hogy tudom, Ő is ezt hiszi. De ez nem így van. Igazán szerettem, és csak azért mondtam Neki azt, amit mondtam a szakításunkkor, mert fájt, hogy ilyen könnyen eldob magától. 16 éves fejjel nem tudtam elfogadni, hogy elhagy engem, és inkább voltam egy bunkó paraszt, mint hogy kimutassam mennyire fáj, hogy elveszítettem. Mert Őt is elvesztettem, akár csak mindenki mást az életem során. Pedig azt hittem, hogy az egy igazi kapcsolat, amit nem lehet csak úgy szétrobbantani. De megtették. Az apjának sikerült végleg elvennie a Őt tőlem. Nekem pedig sikerült elérnem, hogy soha többé ne akarjon látni. Felnéztem a padló bámulásából, de bár ne tettem volna. A nappali bejáratában állt Lena, és mellette Ő. Hosszú, sötétbarna haja ki volt engedve, és lazán esett a vállára. Egy egyszerű, fehér pólót, és farmert viselt. De ebben is tökéletesen festett. Ezt soha nem értettem. Ő akár kócos hajjal, karikás szemekkel, melegítőben is csodásan nézett ki mindig is. Számomra. Csak ültem ott, és egy szót sem szóltam. Bámultam rá, tetőtől talpig végig mértem, majd egyenesen a szemeibe néztem. Mogyoróbarna szemeibe, amik engem vizslattak. Úgy éreztem, hogy az idő teljesen leállt. Nem létezett, számomra más már nem is volt fontos a szobában, csak Ő.